Igazából nagyon büszke vagyok erre a receptemre, többször is elkészítettem, mire a végleges arányok kialakultak. A citrom íze tökéletesen harmonizál a mandulával, nem túl édes, inkább kicsit savanykás, nyári desszert. A probléma is ebből adódik, mivel nem túl édes, nagyon csúszik, és rövid idő alatt elfogy.
Hozzávalók:
Alaphoz:
200 g darált mandula
2 evőkanál méz
50 g kókuszolaj (vajjal helyettesíthető)
1 tojás
baracklekvár
Citromkrémhez:
1 és fél citrom kifacsart leve
3 evőkanál méz
1 evőkanál kókuszolaj (vajjal helyettesíthető)
3 evőkanál kukoricakeményítő
250 ml víz
3 tojás sárgája
Habhoz:
3 tojás fehérje
2 evőkanál méz
Eredetileg a tészáját omlós tésztából készítettem, de Emmával megszavaztuk, hogy nem illik hozzá, sokkal finomabb egy mandulás alappal. Tehát összekeverem a darált mandulát az összes többi hozzávalóval, a lekvárt kivéve. Egy sütőpapírral bélelt - vagy kizsírozott - tortaformába nyomkodom a masszát egyenletes vastagon. Előmelegített sütőben 175 fokon 25 percig sütöm, majd kihűtöm.
Ha kihűlt a lap, vékonyan megkenem baracklekvárral. Az általam használt lekvár nem tartalmaz répa- vagy nádcukrot, csak gyümölcs (fruktóz) felhasználásával készült. Magyarországon is kapható bármelyik nagyobb élelmiszer áruházban. Nem használok belőle számottevő mennyiséget, itt viszont muszáj, hogy valami leszigetelje a tésztát és ne szívja fel a krémet.
A krémhez egy lábosban felolvasztom a kókuszolajat, hozzáadom a kukoricakeményítőt, elkeverem. Leveszem a tűzről, hozzáöntöm a citromlevet, és elkeverem alaposan a mézzel. Felöntöm 1 pohár meleg vízzel, majd addig főzöm, míg teljesen besűrösödik. Egy habverővel állandóan kevergetve, lassan hozzáadom a tojássárgákat. A krémet ráöntöm a mandulás alapra.
A tojásfehérjéket kemény habbá verem, majd a mézet is hozzáadva újból keményedésig verem. Szépen, egyenletesen ráterítem a citromkémre, majd sütőben 175 fokon addig sütöm, míg a teteje középbarna nem lesz.
A kész tortát a formában hagyva megvárom, míg kihűl. Hidegen az igazi.
Éjszakai tortázás Emmával. |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése