Általában basa-filét szoktam sütni, ez egy helyi édesvizi halfajta, de a tengerből származót is ugyanígy készíteném el.
Semmi rafinéria nincs benne, a filéket sózom, borsozom, majd meglocsolgatom olivaolajjal és citromlével. Sütőbe tolva kb. 180 fokon szép színűre melengetjük.
Update: időközben rájöttem, hogy a Basa nem egy helyi édesvízi halfajta, hanem Vietnámból hozzák, ahol töménytelen mennyiségben tenyésztik mérgezett, toxikus anyagokat is tartalmazó folyóvizekben, a méreg pedig később a hal húsából is kimutatható (persze, mindig vannak olyan vizsgálatok, amik ezeket az eredményeket cáfolják). Magyarországon úgy hívják, hogy Pangasius. Ezért már azt is alaposan megvizsgálom, hogy a tányérunkra kerülő hal honnan származik, egyelőre megnyugtatónak találom a környező tengerekből fogottakat. Aztán majd azokról is olvasok valamit.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése