2013. február 14., csütörtök

Nyári gyümölcs torta


Hatalmas nagy fantáziával egy korábbi receptemet gondoltam tovább, ugyanis nem akartam sem a sütéssel, sem az apró kis formákkal foglalkozni tálaláskor-mosogatáskor. Lusta, de türelmes embereknek.
 
Szóval előállítottam egy nyers tortát, amit gyakorlatilag a végtelenségig lehet kombinálni annak megfelelően, hogy éppen milyen gyümölcsöt tudunk beszerezni. Nálunk most a szőlő van soron, talán közeledik az ősz, ki tudja?
 
Hozzávalók:
200 g pirított mandula darálva
1 evőkanál méz
1 evőkanál kókuszolaj
 
1 evőkanál zselatin
400 ml kókusztejszín
3 evőkanál méz
fél citrom leve
szőlőszemek
 
Az alaphoz a darált mandulát a mézet és a kókuszolajat összedolgozzuk a kezünkkel. Ha nem akar összeállni, akkor még pár kanál vizet adagoljunk hozzá addig, míg gombócot nem tudunk formázni a masszából.
 
Egy kapcsos tortaformát béleljünk ki műanyag fóliával (folpack) úgy, hogy a pereme legtetejéig érjen fel. Aki megbízik a jól szigetelt formájában, az ezt a lépést nyugodtan kihagyhatja, mint ahogy én is tettem. Aztán elképedve néztem, ahogy folyik ki alul a tejszín, és nem értettem miért.
 
Lapogassuk tehát a forma aljába a tésztánkat nedves kézzel, szépen, egyenletesen, majd tegyük hűtőbe addig, míg a tejszínes részt összekeverjük.
 
Egy nagy tálba öntsük bele a kókusztejszínt, keverjük el a mézzel citromlével és a gyümölcsökkel. A méz adagolásánál  vegyük figyelembe a gyümölcs cukortartalmát, édesebb gyümölcs esetén kevesebbet, savanykás gyümölcsökhöz lehet kicsit többet adni. A zselatint egy külön pohárban oldjuk fel 100 ml forró vízben, és rögtön adjuk hozzá a tejszínhez, keverjük el alaposan, majd az egészet öntsük rá a tortalapra.
 
Toljuk vissza a hűtőbe, várjunk pár órát vagy akár egy egész éjszakát a szeletelésig.
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates