Kávézókban gyakran látni mifelénk, majdnem olyan népszerű, mint a narancsos mandula torta. Nem csak lisztérzékenyeknek.
Hozzávalók:
2/3 bögre mandulaliszt
300 g csokoládé (a lehető legtöbb kakaótartalommal, legalább 70 %)
2/3 bögre vaj (kókuszolaj a tejmentesség érdekében)
egy kiskanál szódabikarbóna
4 tojás
Készen kapható mandulaliszt helyett használjunk nyugodtan darált mandulát.
A csokoládét alacsony hőfokon olvasszuk fel, a vajat ugyanúgy. Adjuk hozzá a mandulaliszthez, majd ezekhez jönnek a tojások és a szódabikarbóna.
Kizsírozott formába öntjük a masszát, ha ez esetleg nem megy, mert nem folyik, kanalazzuk bele. Simítsuk le a tetejét, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig süssük. Az idő leteltével fogpiszkálóval ellenőrizzük, amennyiben szükséges, süssük még egy kicsit.
Rácson hűtsük ki, és tálalás előtt legalább 3 órán keresztül hagyjuk állni. A sütemény külseje keménynek fog tűnni, de ne ijedjünk meg, belül puha, ennek ilyennek kell lennie.
Én piros bogyós szósszal tálaltam, de lekvárral, vagy friss eperrel is el tudom képzelni.
A szószhoz felforraltam egy lábasban egy doboz (500 gramm) fagyasztott gyümölcsöt kevés vízzel, hozzákevertem 2 evőkanál mézet és egy fél citrom levét. Majd botmixerrel kicsit pépesítettem, de szándékosan nem végeztem tökéletes munkát, így szósz állagú lett, de gyümölcsdarabokkal.
2 megjegyzés:
kedves emmatyi,
biztos, hogy 300g csokoládé kell ennyi liszthez? Az 3 tábla..
Kedves Laci, igen, ennyi csokoládé kell hozzá, ettől lesz tömény csoki-ízű. Ha nem mandulalisztet használsz, hanem darált mandulát, akkor a bögrében kicsit le kell lapítgatni, mert az nyilván szellősebb, nem úgy tömörül, mint a mandulaliszt.
Megjegyzés küldése