2011. július 29., péntek

Gyümölcs torta

0megjegyzés
Szentségtörés következik kérem szépen, a képen tojás felhasználásal készült torta látható. Tekintve, hogy ez a sütemény hatalmas népszerűségnek örvend a családban, ezért többfajta változatot is közlök alább.

Klasszikus recept:
4 tojás
12 dkg vaj
18 dkg cukor
13 dkg liszt felhasználásával piskótát sütünk a hagyományos módon. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot, és megint kemény állagúvá verjük. Ezt követően hozzákeverjük a sárgáját, majd fakanállal a felolvasztott vajat, lisztet. A recept nem említi sem a sütőpor sem a szódabikarbóna használatát, mióta az eszemet tudom ezek nélkül sütöm az alaplapot, és mindig nagyon finom lett.

A fenti képen szereplő tünemény szintén ez alapján készült, gm liszt (orgran - self raising flour) közreműködésével, de a rizsliszt is tökéletesen megfelelő.



Tojás- tejmentes alap:
1,5 bögre liszt (self raising flour)
1 bögre cukor
2 evőkanál kakaó
1 kkanál szódabikarbóna
csipet só
6 evőkanál étolaj
egy bögre tej (növényi tejjel helyettesíthető a tejmentesség érdekében)

A hozzávalókat csomómentesre keverjük, és kapcsos tortaformában, 180 fokra előmelegített sütőben 35 percig sütjük.



Mindkét fenti változat esetében megvárjuk, míg a piskótalap kihűl. Ezt követően 4 dl tej (növényi tej), 3 kanál cukor és pudingpor (egy tasak dr. Oetker, vagy 3 kanál White Whings) felhasználásával pudingot főzünk, amit ráöntünk a tésztára úgy, hogy a kapocs még mindig rajta legyen. Fontos, hogy a puding leszigetelje a piskótalapot, és a későbbi zselét így az nem tudja majd beszívni. De mivel ekkor még ugyancsak folyékony halmazállapotú, ennek gond nélkül kell mennie. Szerintem ezt követően előnyös megvárni, míg a puding is kihűl, akkor nem süllyednek bele a gyümölcsdarabok, és nem fognak megfőni sem benne.

A következőkben gyümölcsdarabokkal díszítjük művünket, majd zselatinnal zárunk. Én a zselatinport (hagyományos, fűszerpolcon megtalálható étkezési zselatin) 5 dl szűrt almalével (szőlőlével) melegítem fel a használati utasítás szerinti módon, tehát csak felmelegíteni, és nem forralni, majd mikor kihűlt, de még nem kötött meg, lassan rákanalazgatom a gyümölcsökre. Amennyiben tortazselét használunk, akkor a zacskón szereplő  útmutatót kövessük, ami minden márkánál más és más, ezért ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni.

Hűtőbe téve legalább egy éjszakán át hagyjuk kötni, majd másnap tálalás előtt egy vékony pengéjű kést húzzunk körbe a forma és a torta között, ezzel elválasztva őket egymástól, majd vegyük le a kapcsot.



Kapucíner torta

4megjegyzés
Az általam olyan nagyra tartott kakaós piskótalap egy réteg kávés, egy réteg kakaós krémmel töltve, csokimázzal simítva. A gyerekek különösen élvezik, hogy ők is megízlelhetik ily módon a kávét.


Hozzávalók:
Tortalap:
1,5 bögre liszt (self raising flour)
1 bögre cukor
3 evőkanál kakaó
1 kkanál szódabikarbóna
csipet só
6 evőkanál étolaj
egy bögre tej

Krém:
250 gramm vaj
250 gramm porcukor
5 dl tej
2 csomag vaníliás pudingpor
1 kanál kakaópor
1 kanál instant kávépor

Csokoládémáz:
100 gramm vaj
3 kanál kakaópor
1 kávéskanál porcukor
1 evőkanál olaj

A tortalaphoz a hozzávalókat összekeverem, majd tortaformában 180 fokon 35 perc alatt készre sütöm. Megvárom, míg kihűl, addig elkészítem a krémet.

A vajat előveszem a hűtőből, ha eddig még nem tettem volna, majd a tejet a pudingporral a megfelelő módon elkészítem, és hagyom kihűlni. Erre a célra legjobb módszer a vízfürdőbe állítás, de néha-néha kavargassuk meg a bőrözés elkerülése végett. A puha vajat a porcukorral habosra keverem, majd a kihűlt pudingot szép lassan adagolva hozzákeverem. Kettéosztom az így kapott krémet, egyik felét a kakaóporral, másik felét a kávéporral ízesítem.

A képen látható módon megtöltöm a kétfelé vágott tortalapot, tehát az alsóra a kávéskrémet, felsőre a kakaósat. Szépen lesimítom, majd hűtőbe rakom, hadd szilárduljon picit, úgy könnyebb később a csokimázt rákenni.

A csokimázhoz a vajat felolvasztom, majd a tűzről már levéve hozzákeverem a kakaóport és a porcukrot. A legvégén adom hozzá az olajat, és langyosan a tortára kenem.


2011. július 24., vasárnap

Tavasz-torta

0megjegyzés
Egyszerű kakaós piskóta és vaníliakrém párosítás eperrel megszórva, nem túl bonyolult, ám igen látványos. Alapja, az általam igen preferált barna tortalap, ami sokoldalúan felhasználható, általában a szülinapi torták (csokis, lúdláb, feketeerdő, vaníliakrémes, diókrémes, kapucíner) kiindulópontja.
 
(PALEO VÁLTOZAT A RECEPT VÉGÉN)


Hozzávalók:
Tortalap:
1,5 bögre liszt (self raising flour)
1 bögre cukor
3 evőkanál kakaó
1 kkanál szódabikarbóna
csipet só
6 evőkanál étolaj
egy bögre tej

Vaníliakrém:
2 tasak Dr. Oetker vanília ízű pudingpor
7 dl tej
6 evőkanál cukor
15 dkg vaj

Eper

Csokicsurgatás:
5 dkg vaj
2 evőkanál kakaópor
1 kávéskanál cukor
1 evőkanál olaj

A tésztához a hozzávalókat csomómentesen elkeverjük, majd sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük. A tortaforma oldalát ne papírozzuk, és ne is kenjük be zsírral! Előmelegített sütőben 180 fokon 35 percig süssük, az idő leteltével fogpiszkáló-próba! A kész tortalapot kihűtjük, majd kettévágjuk.

A krémhez a pudingport a tejjel és a cukorral elkészítjük, majd megvárjuk, míg kihűl. Ehhez a legjobb környezet neki a hidegvizes fürdő. A vajat közben vegyük ki a hűtőből, és akkor dolgozzunk vele, ha szobahőmérsékletű. A vajat tehát habosra keverjük, majd fokozatosan hozzá adagoljuk a kihűlt pudingot. Csomómentesre dolgozzuk, majd egyik felét az alsó lapra kenjük. Megmosott, negyedekbe vágott eperrel megszórjuk, rá a következő lapot, krémet, és újból epret.

A legvégén csokival csurgatjuk. Ehhez a vajat megmelegítjük, elkeverjük a kakaóporral, cukorral, majd a legvégén az olajjal. Langyosan nyakonöntjük.


Paleo változat:


Születésnapomra meglepetésként elkészítettem magamnak. Tényleg meglepődtem, hogy sikerült, mind formára, mind tartalomra. Ez alkalomból először készítettem mandulatejet, mivel a kókusz ízét nem szeretem érezni a vaníliakrémben a legcsekélyebb mértékben sem.
Hozzávalók:
Tortalap

300 g mandulaliszt
4 tojás
egy kiskanál szódabikarbóna
40 g vaj (tejérzékenyeknek kókuszolaj)
80 g méz
vanília (kivonat vagy paszta)
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Vaníliakrém
1 evőkanál zselatin
600 ml mandulatej
5 tojás sárgája
vanília (kivonat vagy paszta)
3 evőkanál méz
80 g vaj

Eper

Csokicsurgatás
2 evőkanál kakaó
1 evőkanál méz
1 kiskanál olivaolaj
víz

Tekintve, hogy a krémnek pár órát a hűtőben kell töltenie a teljes megszilárdulásig, ezért talán célszerű ennek elkészítésével kezdeni.

Tehát a krémhez a mandulatejet a vaníliával egy lábosban megmelegítem, miközben a tojások sárgáját a mézzel együtt habosra keverem. Ez a kevergetés hamar megvan, még arra is marad idő, hogy a zselatint kb. fél deci (50 ml) vízben feloldjam. A langyos vaníliás tejbe lassan belekeverem a cukros tojást, majd állandó kevergetés mellett megvárjuk, hogy kicsit sűrűsödni kezdjen. Ekkor nem melegítem tovább, hozzákeverem a zselatint, aminek tökéletesen fel kell oldódnia.
 Hűtőszekrénybe teszem, és megvárom, míg "pudingszerű" lesz, tehát megkeményedik. Mikor ez megtörtént, a puha vajat habosra keverem, és hozzáadagolom a vaníliás pudingomat állandó keverés mellett. Ha szükséges ahhoz, hogy kenhető legyen, kis időre visszatehetjük az így elkészült krémet a hűtőszekrénybe.

A tésztához az összes hozzávalót egy tálban habverővel csomómentesre keverem. Kibélelt, 23 cm átmérőjű tortaformába öntöm, majd 170 fokra előmelegített sütőben 18 percig sütöm. Tűpróbával ellenőrizzük, nehogy a közepe nyers maradjon!

A megsült tésztát kivéve a formából rácsra helyezem, és megvárom, míg teljesen kihűl. Ezt követően kettévágom, majd a vaníliás krém felét az alsó lapra halmozom. Nem szükséges szépen elkenni, csak egyenletesen legyen eloszlatva. Erre jön a félbe- negyedekre vágott eper, majd újabb tortalap, vaníliakrém és eper.

A csokicsurgatáshoz egy bögrébe szórom a kakaóport, a mézzel és olajjal együtt. Fokozatosan, kevergetés közben annyi vizet adok hozzá, hogy önthető legyen, de ne túl híg, és csomómentes eredményt kapjak. Ráöntöm a tortára, majd hűtőszekrénybe teszem a kész művet, hadd dermedjen kicsit a csokoládé.









Mézes tallér

0megjegyzés
 A csokis tallér mintájára karácsonyi sütit alkottam, tekintve, hogy itt a nagy melegben fára akasztani egyébként sem tudnánk a mézeskalácsot. Az íze viszont mindenért kárpótol.

Hozzávalók:
125 gramm vaj
1/2 pohár cukor
1 evőkanál méz
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál szegfűszeg
1 kkanál tojáspótló por
1 és 1/4 pohár liszt (orgran - self raising flour, de sima liszt is jó)
1 kkanál szódabikarbóna vagy sütőpor, ha sima lisztet használtunk
dió, mogyoró vagy egyéb olajos magvak a díszítéshez.


A vajat feldaraboljuk, majd egy edényben felolvasztjuk. Hozzáadjuk a cukrot, és addig kevergetjük, míg a cukor feloldódik. Kicsit kihűtjük.

Egy keverőtálba kimérjük a többi hozzávalót, hozzáadjuk a vajas-cukros keveréket, és a kezünkkel jól összegyúrjuk az egészet.

Az így kapott masszából kb. dió nagyságú golyókat formálunk, szépen lelapítgatjuk őket, majd sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk őket. A diódarabokkal díszítjük, ezt követően 180 fokon 10-15 percig sütjük.

Csokis tallér

0megjegyzés
Amilyen egyszerű és gyors elkészíteni, annyira finom is.

Mikor legelőször sütöttem, Lajos kóstolás után megjegyezte: "Jó ez a süti, csak egy baj van vele. Miért ilyen keveset csináltál?"

Tehát nálunk két adag készül mindig egyszerre, és ez is elfogy másnapra.

Hozzávalók:
125 gramm vaj
1/2 pohár cukor
1 kkanál tojáspótló por
1 és 1/4 pohár liszt (orgran-self raising flour , de sima  is jó)
1 kkanál szódabikarbóna vagy sütőpor, ha sima lisztet használtunk
2 kanál kakaópor
1/2 pohár csokidarab, plusz extra a díszítéshez

A vajat feldaraboljuk, majd egy edényben felolvasztjuk. Hozzáadjuk a cukrot, és addig kevergetjük, míg a cukor feloldódik. Kicsit kihűtjük.

Egy keverőtálba kimérjük a többi hozzávalót, hozzáadjuk a vajas-cukros keveréket, és a kezünkkel jól összegyúrjuk az egészet.

Az így kapott masszából kb. dió nagyságú golyókat formálunk, szépen lelapítgatjuk őket, majd sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk őket. További csokipasztillákkal díszítjük, ezt követően 180 fokon 10-15 percig sütjük.


2011. július 22., péntek

Kókusz kocka

1 megjegyzés
Szerencsére ennek a sütinek is van tojásmentes változata. A tejet, tejterméket is megfelelően tudjuk helyettesíteni, úgy is finom lesz.

Hozzávalók:
Tészta:
30 dkg liszt (self raising flour)
20 dkg cukor
1 kk. kukoricakeményítő, vagy tojáshelyettesítő por
5 dkg olvasztott vaj (margarin)
3 ek. méz
2 dl tej (gluténmentes rizstej)

Csokimáz:
25 dkg vaj (margarin)
5 dkg kakaópor
pár csepp rumaroma
6 ek. tej (gluténmentes rizstej)
2 ek. cukor

Kókuszreszelék
Porcukor (kristálycukor)


A tésztához a hozzávalókat összekeverjük, majd sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon 35 percet sütjük. Miután kihűlt, felkockázzuk.

A csokimázhoz a felolvasztott vajba belekeverjük a többi alkotóelemet, majd az így kapott szószba alaposan belemártogatjuk a piskótakockákat. Ezt követően rögtön porcukorral kevert kókuszreszelékbe hempergetjük őket, majd rövid időre hűtsük le a süteményt.

Tipp: én a kókuszreszeléket nem porcukorral, hanem kristálycukorral keverem. Ropogósabb az összhatás.
 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates